„Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” (Példabeszédek 18, 10)

Nagy örömben részesült Isten várdaróci református népe az Ő 2018-ik esztendejében. A toronysüveg hű mása, amely 61 évvel ezelőtt sajnálatos, ám emberáldozatot nem kívánó módon egy vasárnapi istentisztelet után elrepült a viharban, 2018. november 28-án több nehézség ellenére, mégis Isten kegyelméből felkerülhetett régi helyére. 1957. június 23-án a szélvihar heves lökéseinek már nem tudott ellenállni a díszes toronysisak, így megadva magát a templomtól keletre, a kerítésen kívül landolt, nem okozva kárt, csupán saját magának. A gyülekezet pár éven belül önerőből épített egy egyszerűbb és kisebb felülettel rendelkező bádogozott süveget a csúcsán csillaggal, melyre a délszláv háború elmúltával a gólyák raktak fészket. A ’60-as évek elejétől emlékezhetnek a várdaróciak és a településre látogatók erre a szerény, de a célnak megfelelő toronyra.

A gólyák együtt érkeztek a menekültségből visszajött testvérekkel. Ahogy az emberek visszataláltak otthonukba, és kezdtek újra járni szülőfalujuk református templomába a megszállás ideje alatt otthonmaradókkal együtt, úgy építettek otthont maguknak e költöző madárfaj képviselői a várdaróci tornyon, mely Isten kegyelméből épségben túlélhette a legutolsó háborút Baranyában. Ám a szelek nem kímélték a fészket sem, és egy ízben a csillagot is megrongálva vált ketté a madárotthon. A szorgalmas madarak helyrehozták a kárt, és éltek a csonkacsillagon 2009-ig, amikor végleg letört a bádog-szimbólum a fészek súlya alatt.

A várdaróciak sokáig hiányolták azt a bádogból készült csillagot, ami emlékeztet arra az Istentől küldött égi fényességre, amely a napkeleti bölcseket Krisztus Urunkhoz vezette emberré létele alkalmából. 1957-ben keletre távozott a toronysüveg, csillagostól, óraszerkezetestől. 1997-től pedig gólyafészek takarta a csillagot a szélrózsa minden irányában, majd 2009-ben ismét keletre hullott a csillag, és 9 évig nem került a helyére annak ellenére, hogy a gyülekezeti tagokon kívül az elöljárókat is nagyon zavarta e kár elfogadása.

Aki mindvégig kérte Isten segítségét és imádkozott azért, hogy visszakerüljön a reformátusok szimbóluma a toronyra, örömmel vehette szemügyre a torony körbeállványozásával megkezdődött hosszú folyamatot 2018 tavaszán. A kivitelező ugyanis a műemlékvédelem útmutatását követve nekilátott a munkának, a templomkertben minden fát és bokrot szigorúan eltávolítva. Az utcán virágzó hársfa sem menekülhetett meg a frizuraigazítástól. A teljes lombkoronája akadályozta volna a daru munkáját, ezért a törzsén és a gyökerein kívül nem maradhatott belőle más. A munkások a templom előtt az utcára halmozták a lombot, amely az első egyházi esküvő napjáig, 2018. június 15-ig száradhatott, amikor nagy erőfeszítések közepette, szinte minden oldalról sürgetve a kivitelező megszüntette a szóban forgó rendetlenséget. Így az ifjú pár akadálymentesen érkezhetett Isten színe elé a várdaróci templomba fogadalmat tenni. A gondviselés csodálatos isteni megvalósulását mindenkor előtérbe helyezve ismételhetjük az idézetet: „Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.” (Péld. 18, 10).

A lakodalom napja után nemsokára megkezdődött a ’60-as évektől felépített toronysisak eltávolítása. Igen sok bátorság kellett ahhoz, hogy a császárgerendát elfűrészelje az egyik munkás, mely nem adta könnyen magát lerántani. Hárman próbálták kötéllel lehúzni a torony csúcsát és három ízben nem hagyta magát lerántani a vörösfenyő. Ezért minden alkalommal még tovább fűrészelte a tornyon levő ács a gerendát, mire megroppant és szinte a mélybe vetette magát. A lenti segítség még tartotta a kötelet, mikor a toronycsúcs az állványzaton landolt. A csövek között kibújva viszont nagy kiáltások közepette engedték el az emberek a kötelet, nehogy felrántsa őket a távozó toronycsúcs, amely végül a templomkert kerítésén kívül landolt senkiben és semmiben sem kárt téve.

A további bontás kitartó, de kevésbé kockázatos folyamatot jelentett. A bádogzat eltávolítását és a kerítésen kívülre hajítását követőleg az arra járó-kelők az útzár feloldásával megállapíthatták, hogy nem hiába hullott a toronyról a vakolat, hiszen a sisak már rozsdás és lyukas volt, így a falra engedte saját magán keresztül a vizet. Mindez csak megsokszorozódott az idő alatt, amíg nem volt süveg a tornyon. Számos alkalommal ázott be a letakarás ellenére is az építmény. Még többször jelentett bosszúságot a harangoknak az elbarikádozás. Az elektromágnesek tönkremenésétől tartva másztak a karbantartók fel és hárították el váltásra az akadályokat a harangok szabad lengése érdekében templomba vagy temetésre való készülettel.

Isten kegyelméből még hívogathatnak a harangok az Úr hajlékába Várdarócon, vagy figyelmeztethetnek minket arra, hogy időnk véges ezen a földön, s egyszer hitünk szerint az örök hazába hívó szavát kell meghallanunk a mi Megváltó Urunknak. Annak ellenére, hogy a Jézushoz vezető csillagot sokáig nem láthatták Várdarócon, a harangokat a kivitelező kérése ellenére sem némíthattuk el teljesen arra az időre, amíg a régi toronysüveg a magasban bontás, illetve az új építés alatt állt a templomkertben.

A késő tavaszi, majd a kora és késő nyári jó idő sem volt elég arra, hogy az ácsok megépítsék az új toronysüveget, melynek még a tervrajzát is módosítani kellett – hivatkoztak a szakértők a munka csúszására okot találva. Így került sor a támogatást jóváhagyó államtitkár és parlamenti képviselőnk októberi látogatására. Mindketten sürgették a kivitelezőt a szóban forgó ácsmunka elvégzésére. A templom előtti illetve régi református általános iskolában való találkozás alkalmával a zágrábi vendéget még a helyi választmány volt és a bellyei járás jelenlegi vezetői is nagy szeretettel és örömmel kalauzolták végig a műemlék épületeken keresztül.

Mire az ácsmunkák befejeződtek és a bádogozás elkezdődhetett, már régen őszbe burkolózott a táj. A bádogosmester a kivitelezőtől 40 napot kért a torony eredményessége és tartóssága érdekében. Az utóbbi azonban csupán 25 nappal ajándékozta meg szakemberét. Isten kegyelméből mégis elkészülhetett a bádogborítás 2018. november 28-ára, amikor parlamenti képviselőnk az államtitkárral együtt újra meglátogatta a várdaróciakat és köszönthette templomukban. A gyülekezet szeretetvendégséggel készült, míg egyházunk vezetője istentisztelet tartott, mialatt a daru kezelője az üzemzavart telefonos segítséggel elhárítva nekifogott a kivitelező embereivel a toronysüveg felemelésének. A felemelkedés ideje alatt Isten kegyelmében bízva nemcsak a templomban, hanem azon kívül is, az utcán zsoltárokat-dicséreteket énekelt a gyülekezet, végül pedig a himnusszal ért véget a toronysüveg-feltétel.

„Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen” – ismételhetjük újra a Példabeszédek könyvének írójával, mert minden úgy történt, ahogyan azt Ő engedte meg, mint Teremtője a teremtményeinek. Végül a sok késés és nehézség ellenére felkerülhetett Isten nagy jóvoltából a várdaróciak templomépítő ősei korát idéző díszes toronysisak. Továbbra is vallani kell, hogy „erős torony az Úrnak neve” és kérni, hogy Ő erősítse meg szívünkben Szentlelkével a hitet, mert ha hozzá imádkozunk, hogy hagyja meg ezt a tornyot Várdarócon, és ne engedje a szelektől soha többé sodortatni, akkor az fenn is maradhat egészen addig, míg csak segítségül hívják az Ő szent nevét, és hálát is tudnak azért adni, hogy a toronysüveg, rajta a csillaggal felkerült, fenn van és fenn is maradhat egyedül az Ő kegyelméből. Ezzel mutassa még sok éven keresztül az utat Krisztus lába elé, oda, ahova lekuporodva az Ő tanítását hallgathatjuk, túl az emberi igehirdetésen, Isten szóljon mindenkori népéhez, mert „erős torony az Úrnak neve”.

ifj.Csáti Szabó Lajos

lelkipásztor

Kőből röviden – Szekszárdi vendégeink

Nagy öröm volt számunkra, amikor nagytiszteletű dr. Kaszó Gyula lelkipásztor és kedves felesége, Kaszóné Kovács Karola lelkésznő családjukkal és a szekszárdi református gyülekezet tagjaival 2017. április 30-án megtiszteltek bennünket látogatásukkal. Kedves vendégeink megtekintették egyházi épületeinket, miközben rövid beszámolóval ismertettem gyülekezetünk történetét.

Mivel a 2017. évben a Reformáció 500. évfordulóját ünnepeltük, a hercegszőlősi templomhoz is ellátogattunk. Tudnivaló, hogy közös reformátoraink, Sztárai Mihály és Szegedi Kis István, a Hercegszőlősi Kánonok szerzője, ezen a vidéken is munkálkodtak. Ez alkalommal dr. Kaszó Gyula a templom udvarában egy rövid előadást tartott a kánonokról, majd felolvasta belőle az első és az utolsó 4 cikkelyt.

Utunkat Várdaróc felé folytattuk, ahol a gyülekezet szeretettel várt bennünket. A templomban a vendéglelkipásztor hirdette az Igét az Ap.Csel. 5, 12-16. alapján, majd ezt követően főtiszteletű Csáti Szabó Lajos püspök úr köszöntötte a vendégeket. Istentisztelet után a kői gyülekezet a várdaróci étteremben vendégelte meg szekszárdi testvéreinket.

Az utolsó előtti állomás a laskói templomlátogatás volt, melynek során püspök urunk rövid történelmi beszámolót tartott a laskói egyház történetéről.

Késő délután Eszék városa felé vettük utunkat, ahol a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztunk el.

Új ablakok a kői templomon

Ki is emlékszik arra, hogy mikor is voltak a kői templom épületén beépítve a régi ablakok? Már pár évvel ezelőtt arról tárgyalgattunk, hogy most már időszerű lenne kicserélni a félig vagy már teljesen elkorhadt ablakokat. Csakis Istennek legyen hála azért, hogy a 2017-es esztendőben ez sikerült. Így most 5 új ablak védi és díszíti a kői templomot. Csakis Istenben bízva és reménykedve lehet nézni a jövőbe, tudva azt, hogy Ő mindig megsegíti a rászorulókat, csak igaz hittel kell kérni.

                                                                                                                                                                                                                                            Árpási József

         lelkipásztor

Püspökbeiktatás a horvátországi Harasztiban

Január 19. óta Szenn Péter haraszti lelkipásztor személyében új püspöke van a horvátországi magyar reformátusságnak. Lélekemelő, valóban a lelket gazdagító ünnepség tanúi, illetve résztvevői lehettünk igen sokan, ugyanis zsúfolásig megtelt a haraszti templom az ünnepi alkalomra. A szó szoros értelmében sokan végigállták az ünnepi alkalmat, mert nem jutott nekik ülőhely. A helyi Gyülekezet idős gondnoka szinte könnyeivel küszködve, az Úristen iránti hálával és nem is titkolható büszkeséggel közölte velem: „Főgondnok úr, jó, ha tudja, mekkora öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy több évszázad után a mi Gyülekezetünk adhatja a horvátországi magyar reformátusság püspökét. Istennek legyen hála ezért!” Örvendetes, ha egy gyülekezet ennyire büszke tud lenni lelkipásztorára. Az majd csak később derülhet ki, hogy az adott közösség voltaképpen áldozatot hoz a többiért, mert bizony gyakran kénytelen lesz nélkülözni a püspöki feladatai következtében távol levő lelkészét. Ellensúlyozhatja ezt a gondot, hogy a szintén lelkipásztor főtiszteletű asszony pótolhatja ezt a hiányt, ami persze majd az ő elfoglaltságát fogja jelentősen megnövelni. Istenünk adjon neki is erőt az új feladatok teljesítéséhez!

Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Dr. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke végezte. Krisztus Urunk egyik gyógyítás-története (Mt. 9,1-8.) alapján, a gyógyítás és a bűnbocsánat kapcsán konkrét példákkal szólt a beiktatandó püspök főpásztori felelősségéről. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke előtt tette le püspöki esküjét Szenn Péter, majd a Generális Konvent püspökeinek, illetve hármójuk távollétében az adott egyházkerület lelkészi főjegyzőjének áldása következett. Elegáns dolog volt, hogy a Pál apostolnak a Kolossébeliekhez (1,11-14.) írt levelére alapozott, rövidre fogott püspöki székfoglaló magyar szövegét utána fejből horvát nyelven is elmondta Szenn Péter a horvát anyanyelvű vendégekre való tekintettel.

A hivatalos köszöntések sorát a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, az anyaországi Református Zsinat világi elnöke kezdte, Ézsaiás próféta könyvéből (40, 31.) idézve Istenünknek szent Igéjét a Generális Konvent nevében is üdvözölte a református keresztyén identitását és magyar elkötelezettségét a végeken is sikerrel védelmező horvátországi magyar reformátusságot. Istenünk megtartó kegyelmét és áldó szeretetét kérte az ünneplő gyülekezetre, főként a horvátországi református közösségre. Megköszönte az előző püspök, főtiszteletű Csáti Szabó Lajos főpásztori tevékenységét. Arra kérte továbbá a Minden Kegyelem Istenét, hogy mindenkor adjon a frissen beiktatott püspöknek elegendő bölcsességet, kellő türelmet és alázatot, hogy a nyáj és főpásztora kölcsönösen áldássá lehessenek egymás számára minden időben. Ennek érdekében arra intette mindkét érintett felet, hogy folyamatosan hordozzák egymást imádságaikban, mindig tudják „szemeiket a hegyekre emelni,” hogy mindenkor elnyerjék az „onnan felülről” elkérhető és megkapható segítséget. Bizonyosan mindkettejüknek szüksége lesz erre az eredményes együttműködés érdekében.

A napjainkban egyre fontosabbá, mondhatnám egyre inkább szükséges ökumené, a keresztyén felekezetek közötti szót-értés is megfelelő módon, ígéretesen magas színvonalon érvényesült a gondosan szervezett ünnepségen. Elsőként Antun Škvorčević, Pozsega megye római katolikus püspöke köszöntötte valóban barátságos, avagy inkább testvéri hangnemben az újonnan beiktatott református püspököt horvát nyelven elmondott beszédében. Szenn Péter időnként a megakadt tolmácsot is elegánsan kisegítette a fordításban. Branko Berić horvátországi evangélikus püspök is hasonlóan testvéri hangnemben üdvözölte protestáns püspök-társát, és hangsúlyozta a testvéri együttműködés fontosságát. Erre bizony a jubileumi esztendő elmúltával is szükség lesz.

Magyarország kormánya nevében Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára Balog Zoltán miniszter úr üdvözlő levelét olvasta fel, de a maga nevében is szívhez szólóan köszöntötte a horvátországi magyar reformátusságot és annak frissen beiktatott püspökét.

Megtisztelő jelenlétével emelte még az ünnepség fényét a Deákvár-Eszéki Római katolikus Főegyházmegye érseke is. Az ünnepség után módom volt német nyelven szót váltani a két római katolikus főpappal. Megköszöntem részvételüket, és igen kellemes dolog volt hallanom, hogy mindketten hozzám hasonló módon értelmezik a keresztyén felekezetek közötti együttműködést, hangsúlyozzák annak szükségességét. Rövid beszélgetésünk során kitűnt, hogy jól látják azt a veszélyt, amely napjainkban az európai keresztyénséget fenyegeti.

Kedves gesztusnak vélem, hogy Szenn Péter püspök első püspöki imádságába elődjét is belefoglalta, és azt kérte a Mindenható Istentől, hogy a balesetet szenvedett Csáti Szabó Lajos főtiszteletű úr mielőbb nyerje vissza egészségét, valamint Urunk áldása kísérje további életét.

Jó volt látnom, hogy a Horvátországi Református Egyház lelkészei mellett a Felvidékről, Erdélyből, a Partiumból, Szerbiából és persze az anyaországból is igen sok lelkipásztor, presbiter, gondnok és egyszerű egyháztag tartotta fontosnak részvételét a horvátországi reformátusságnak ezen a jeles ünnepén. Hasonlóképp jólesik megdicsérnem az ünnepség alapos előkészítését, szervezettségét, lebonyolítását. Remélem, minden résztvevő egyetért dicsérő megállapításommal, miszerint jószívvel emlékezhetünk vissza erre a valóban ünnepi alkalomra. Istennek legyen érte hála, a vendéglátóinkat pedig illesse őszinte köszönet! Istenünk gazdag áldása kísérje a horvátországi magyar reformátusságot és most beiktatott püspökét!

                                                                              Dr. Huszár Pál,

a Magyarországi Református Egyház főgondnoka,

a Zsinat világi elnöke